Ugrás a tartalomra

BIBLIAVERSEK MAGYARÁZATA

1Mózes 1:26: „Alkossunk embert a képmásunkra”

1Mózes 1:26: „Alkossunk embert a képmásunkra”

 „Ezután ezt mondta Isten: »Alkossunk embert, aki hasonlít ránk, és olyan, mint mi. Uralkodjon a tenger halain, az ég repdeső teremtményein, a háziállatokon, az egész földön, és minden földön csúszó-mászó állaton«” (1Mózes 1:26, Új világ fordítás).

 „Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon, az egész földön és mindenen, ami a földön csúszik-mászik” (1Mózes 1:26, Újfordítású revideált Biblia).

Az 1Mózes 1:26 jelentése

 Isten úgy teremtett meg minket, embereket, hogy hasonlítsunk rá, vagyis képesek legyünk olyan tulajdonságokat kifejleszteni, mint amilyenek neki is vannak. Ilyen például a szeretet, az együttérzés és az igazságosság. Így tulajdonképpen vissza tudjuk tükrözni Isten személyiségét.

 „Ezt mondta Isten: »Alkossunk embert, aki hasonlít ránk«”. Mielőtt minden mást megalkotott, Jehova Isten a legelőször egy hatalmas angyalt teremtett, akit később Jézusként ismertünk meg. Jézus által „lett megteremtve minden más az égben és a földön” (Kolosszé 1:16). Ő teljesen visszatükrözi Jehova személyiségét, vagyis „pontosan olyan, mint a láthatatlan Isten” (Kolosszé 1:15). Ezért mondhatta Isten ezeket a szavakat Jézusnak: „Alkossunk embert, aki hasonlít ránk”.

 „Uralkodjon... a háziállatokon, az egész földön”. Isten az állatokat nem úgy teremtette meg, hogy hasonlítsanak rá. Nincsen lelkiismeretük, és nem tudnak olyan tulajdonságokat kimutatni, mint amilyen például a szeretet. Mindez csak az emberekre jellemző. Ugyanakkor Isten törődik az állatokkal. Ezért is mondta az embernek, hogy uralkodjon felettük. Vagyis Jehova az emberre bízta azt a felelősséget, hogy gondoskodjon az állatokról (Zsoltárok 8:6–8; Példabeszédek 12:10). Elvárja az emberiségtől, hogy gondját viselje az egész földnek.

Az 1Mózes 1:26 szövegkörnyezete

 A Mózes első könyvének első két fejezete összefoglalja a világegyetem, a földünk, és a rajta lévő élet teremtését. Minden, amit Jehova alkotott, lenyűgöző. De az ember kiemelkedik minden teremtménye közül a földön. Amikor Isten befejezte a teremtést, „megnézett mindent, amit alkotott, és mindaz nagyon jó volt” (1Mózes 1:31).

 Nézd meg ezt a rövid videót, amelyből többet megtudhatsz a teremtésről.

Téves elképzelések az 1Mózes 1:26-ról

 Téves elképzelés: Isten csak a férfit teremtette úgy, hogy hasonlítson rá, a nőt nem.

 Tény: Az az eredeti héber kifejezés, melyet magyarul embernek fordítottak, egyaránt utal férfira és nőre. Mind a férfiak, mind a nők képesek visszatükrözni Isten tulajdonságait. Minden ember elfogadható lehet Isten előtt, és elnyerheti az örök életet (János 3:16).

 Téves elképzelés: Isten úgy néz ki, mint az ember.

 Tény: „Isten szellem”, vagyis nincs fizikai teste, hiszen ő nem a fizikai világegyetemben létezik (János 4:24). Noha a Biblia olykor úgy beszél Istenről, mint akinek van arca, keze, szíve stb., ezek szóképek, hogy az emberek könnyebben meg tudják érteni, milyen személy Isten (2Mózes 15:6; 1Péter 3:12).

 Téves elképzelés: Az 1Mózes 1:26 bizonyítja, hogy Jézus az Isten.

 Tény: Isten és Jézus nem ugyanaz a személy, hanem a kapcsolatuk olyan, mint amilyen egy apa és fia között van. Jézus azt tanította, hogy Isten nagyobb nála (János 14:28). Ha szeretnél többet megtudni, nézd meg a Vajon Jézus Krisztus az Isten? című videót, vagy olvasd el a „Miért hívják Jézust Isten Fiának?” című cikket.

 Nézd meg ezt a rövid videót, mely áttekinti a Mózes első könyvét.

a Isten neve Jehova (Zsoltárok 83:18). Nézd meg a „Ki Jehova?” című cikket.