A férfiak szótlanul ülnek, a vitának vége szakadt. Valószínűleg csak a Szír-sivatag felől érkező forró szellő hangját hallani. Jób elmondta, amit mondani akart. A hosszúra nyúlt vita teljesen kimerítette. Fenyegető pillantást vet három társára, Elifázra, Bildádra és Cófárra. Vajon mernek még bármit is felhozni ellene? Ők azonban szégyenükben nem mernek a szemébe nézni. Rafinált érveléseik, „fellengzős” szavaik és bántó célozgatásaik tévesnek bizonyultak (Jób 16:3, lábjegyzet). Jób elszántan kitart amellett, hogy feddhetetlen.

 Alighanem úgy érzi, hogy a feddhetetlenségén kívül nem maradt semmije, hiszen elvesztette a vagyonát, a tíz gyermekét, a barátai és a többi ember támogatását és megbecsülését, és még az egészségét is. A bőre elfeketedett, a testét sebek borítják és ellepik a férgek. Még a lehelete is visszataszító lett (Jób 7:5; 19:17; 30:30). Ráadásul a három férfi vádaskodásai nagyon feldühítették. Ezért be akarta bizonyítani, hogy nem becstelen, mint ahogy azt ők állították. Jób utolsó megszólalása elhallgattatja őket, nem tudnak rá mit mondani. Miután annyi kíméletlen vádat zúdítottak rá, most végre elhallgatnak. Azonban ez nem enyhíti Jób mélységes fájdalmát. Óriási szüksége van segítségre ebben a kétségbeejtő helyzetben.

 Jób érthető módon nem tudott kiegyensúlyozottan gondolkodni. Tanácsra és kiigazításra volt szüksége. Emellett ki volt éhezve a bátorításra és a vigaszra, amit a három barátja elmulasztott megadni neki. Volt már úgy, hogy azt érezted, égető szükséged van tanácsra és vigaszra? Veled is előfordult, hogy azok, akiket a barátaidnak hittél, csalódást okoztak neked? Sokat segíthet és reményt adhat, ha megvizsgálod, hogyan segített Jehova Isten a szolgájának, Jóbnak, és hogyan reagált erre Jób.

 Jób könyvének beszámolója meglepő fordulattal folytatódik. Egy fiatal férfi, Elihu is fültanúja volt a vitának. Ez idáig csendben hallgatta az idősebb férfiakat, de egyáltalán nem tetszik neki, amit hallott.

 Haragszik Jóbra. Csalódott, hogy az igazságos Jób hagyta magát felbosszantani, és „Isten helyett magát próbálta igazolni”. Ettől függetlenül szívből együttérez Jóbbal. Látja, mennyire szenved, milyen őszinte, és milyen nagy szüksége van kedves tanácsra és vigaszra. Nem csoda, hogy Elihu dühös a három állítólagos barátra. Saját fülével hallotta, miket vágtak Jób fejéhez, hogyan próbálták meggyengíteni a hitét, belegázolni a becsületébe, és megkérdőjelezni a feddhetetlenségét. És ami ennél is rosszabb, gonosznak tüntették fel Istent. Elihu úgy érzi, nem hallgathat tovább (Jób 32:2–4, 18).

 Ezt mondja: „Én fiatal vagyok, ti pedig idősek. Ezért tisztelettel visszafogtam magam, és nem mertem elmondani nektek, amit tudok.” Majd így folytatja: „A kor önmagában nem tesz bölccsé, és nem csak az idős emberek tudják, mi a helyes” (Jób 32:6, 9). Ezután hosszasan kifejti az érveit. Teljesen máshogy beszél Jóbbal, mint Elifáz, Bildád és Cófár. Megnyugtatja Jóbot, hogy nem fog megvetően beszélni vele, és nem fogja tetézni a bánatát. Megtiszteli azzal, hogy a nevén szólítja, és elismeri, hogy a többiek tiszteletlenül bántak vele. a Elihu udvariasan ezt mondja: „Jób, most hallgasd meg, kérlek, a szavaimat!” (Jób 33:1, 7; 34:7).

 Elihu nyíltan megmondja Jóbnak: „Te így szóltál a fülem hallatára. . .: »Tiszta vagyok, nem követtem el törvényszegést. Tiszta vagyok, nincsen vétkem. De Isten okot talál arra, hogy szembehelyezkedjen velem. . .«”. Aztán rátapintva a probléma gyökerére, ezt kérdezi tőle: „Vajon annyira meg vagy győződve a magad igazáról, hogy ezt mondod: »Igazságosabb vagyok, mint Isten.«” Elihu ezt nem hagyhatja szó nélkül. „Ebben nincs igazad” – mondja Jóbnak (Jób 33:8–12; 35:2). Megérti, hogy Jób dühös az őt ért szörnyű veszteségek miatt és az állítólagos barátai bántó viselkedése miatt, de figyelmezteti, hogy ez veszélyes. Ezt mondja neki: „vigyázz, hogy a düh ne váltson ki belőled rosszindulatot” (Jób 36:18).

 Ami a legfontosabb, Elihu kiáll Jehova Isten igazságossága mellett. A következő egyszerű szavakkal egy nagyon fontos igazságot fogalmaz meg: „Elképzelhetetlen, hogy az igaz Isten gonoszul cselekedjen, hogy a Mindenható rosszat tegyen!” „A Mindenható nem ítél igazságtalanul” (Jób 34:10, 12). Segít Jóbnak meglátni, mennyire irgalmas és igazságos Jehova. Emlékezteti, hogy Jehova megbüntethette volna, amiért meggondolatlanul és tiszteletlenül beszélt róla, de nem tette (Jób 35:13–15). De Elihu nem tesz úgy, mintha mindent tudna Istenről. Alázatosan elismeri: „Isten túl hatalmas ahhoz, hogy megismerhessük” (Jób 36:26).

 Noha nagyon őszintén beszél Jóbbal, mégis kedvesen ad neki tanácsot. Azzal a csodálatos reménységgel vigasztalja, hogy egy nap Jehova vissza fogja adni az egészségét. Ezt fogja mondani hűséges szolgájáról: „Legyen egészségesebb a teste, mint fiatalkorában, legyen annyi ereje, mint azokban a napokban, amikor fiatal volt.” Az is Elihu kedvességét bizonyítja, hogy kíváncsi Jób véleményére, és nem pusztán megmondja neki, mit kellene tennie. „Beszélj, mert szeretném, ha igaznak bizonyulnál” – biztatja Jóbot (Jób 33:25, 32). Ő azonban nem felel. Egy ilyen kedves, bátorító tanács után valószínűleg úgy érzi, nincs miért mentegetőznie. Még az is elképzelhető, hogy könnyekre fakad, mert érzi, hogy valaki végre törődik vele.

 Mindkét hűséges férfitól sokat tanulhatunk. Elihu példájából azt tanulhatjuk, hogyan adjunk tanácsot, és hogyan vigasztaljunk másokat. Egy igaz barát nem fél őszintén megmondani, ha egy rossz jellemvonást vesz észre rajtunk, vagy figyelmeztetni, ha azt látja, hogy rossz irányba tartunk (Példabeszédek 27:6). Szeretnénk mindannyian ilyen barátok lenni, és még akkor is kedvesen bátorítani a vigaszra szoruló barátunkat, ha az érzelmi nyomás miatt meggondolatlanságokat mond. Jób példájából pedig azt tanulhatjuk, hogy ha mi szorulunk tanácsra, akkor alázatosan fogadjuk azt meg. Időnként mindannyiunknak szüksége van tanácsra és kiigazításra. Az életünk múlhat azon, hogy megszívleljük-e (Példabeszédek 4:13).

 Miközben Elihu beszél, gyakran tesz említést a szélről, felhőkről, a mennydörgésről és a villámlásról. Ezt mondja Jehováról: „Hallgassátok figyelmesen dörgedelmes szavát”. Majd nem sokkal ezután a szélviharról beszél (Jób 37:2, 9). Úgy tűnik, szélvihar közeleg, és egyre erősödik. Amikor már teljes erővel tombol, hihetetlen dolog történik, Jehova hangját hallják (Jób 38:1).

 Jób könyvét olvasva felüdítő azokhoz a csodálatos fejezetekhez jutni, amikor Jehova Jóbhoz beszél. Olyan, mintha szavai elsöpörnék Elifáz, Bildád és Cófár hazugságait, akár csak egy szélvihar. Jehova egy ideig semmit nem mond ezeknek a férfiaknak. Egyedül Jóbhoz beszél. Kedvesen inti hűséges szolgáját, ahogy egy apa a gyermekét.

 Jehova együttérez Jóbbal. Megérti őt, hiszen mindig átérzi szeretett gyermekeinek a szenvedését (Ézsaiás 63:9; Zakariás 2:8). De azt is tudja, hogy Jób tudatlanul beszélt, és ezzel csak tetézte a saját fájdalmát. Ezért sok-sok kérdéssel kiigazítja Jób gondolkodását. „Hol voltál, amikor lefektettem a föld alapját? – kérdezi tőle. – Mondd meg nekem, ha úgy érzed, tudod.” A teremtés kezdetén „a hajnali csillagok”, Isten angyalai „ujjongtak”, amikor meglátták Jehova alkotásait (Jób 38:2, 4, 7). Természetesen Jób nem tudott válaszolni Jehovának.

 Jehova még több részletet tár fel Jóbnak az alkotásairól. Olyan, mintha betekintést engedne neki a természettudományokba, például a csillagászatba, biológiába, geológiába vagy fizikába. Számtalan állatról beszél, olyanokról, amelyek Jób környezetében élnek. Megemlíti neki az oroszlánt, a hollót, a kőszáli kecskét, a vadszamarat, a vadbikát, a struccot, a lovat, a sólymot, a sast, a behemótot (valószínűleg a víziló) és a leviatánt (feltehetően a krokodil). Micsoda megtiszteltetés, hogy Jób a világegyetem alkotójától tanulhat a természetről! b

 Mi a célja mindezzel Jehovának? Jóbnak sokkal alázatosabbnak kell lennie. Panaszkodott Jehovára, mert azt gondolja, rosszul bánik vele, de így árt a Jehovával ápolt kapcsolatának, és a saját helyzetét nehezíti meg. Jehova újra és újra azt kérdezi tőle, hogy hol volt, amikor bámulatos alkotásait létrehozta, és vajon Jób képes lenne-e táplálni, megszelídíteni bármelyik teremtményét is. Ha Jóbnak az alkotások felett sincs hatalma, hogy jön ahhoz, hogy megítélje a Teremtőjét? Jehova messze felülmúlja Jóbot, tettekben és tudásban egyaránt.

 Mindabban, amit Jehova mond, egyértelműen megmutatkozik a szeretete is. Tulajdonképpen így érvel Jóbnak: „Fiam, ha képes voltam mindezt megalkotni, és gondját tudom viselni a teremtményeimnek, úgy gondolod, hogy rólad nem fogok gondoskodni? Magadra hagynálak, megfosztanálak a gyermekeidtől, a javaidtól, az egészségedtől? Én vagyok az egyetlen, aki képes neked visszaadni mindent, amit elvesztettél, és megszabadítani a gyötrő fájdalmadtól!”

 Jób mindössze kétszer válaszol Jehova elgondolkodtató kérdéseire. Nem vitatkozik, nem mentegetőzik. Alázatosan elismeri, milyen korlátozott a tudása, és bocsánatot kér a meggondolatlan szavaiért (Jób 40:4, 5; 42:1–6). Milyen figyelemre méltó a hite! A megpróbáltatásai ellenére is ragaszkodik Jehovához. Elfogadta a fegyelmezését, és változtatott a gondolkodásán. Jó, ha mi is megkérdezzük magunktól: „Van bennem elég alázat ahhoz, hogy elfogadjam a kiigazítást?” Időnként mindannyiunknak szüksége van tanácsra. Ha megszívleljük, Jób példáját követjük.

 Jehova ezután megvigasztalja Jóbot. Így szól Elifázhoz, aki a három állítólagos vigasztaló közül minden bizonnyal a legidősebb: „Fellángolt a haragom ellened és a két társad ellen, mert nem az igazat mondtátok rólam, ellentétben az én szolgámmal, Jóbbal” (Jób 42:7). Gondold végig! Vajon Jehova azt mondja, hogy minden, amit a három férfi mondott, hazugság volt, Jóbnak pedig mindenben igaza volt? Nem. c De volt egy lényeges különbség Jób és a vádlói között. Jób meggyötört volt az őt ért veszteségek miatt, és nagyon lehangolták az ellene irányuló hamis vádak. Ezért érthető, hogy olykor meggondolatlanul beszélt. Elifáznak és két társának viszont nem kellett ilyen megpróbáltatásokon keresztülmenniük. Szántszándékkal mondtak kegyetlen dolgokat Jóbnak, mivel büszkék voltak, és meggyengült a Jehovába vetett hitük. Nemcsak egy ártatlan embert támadtak, hanem ami sokkal rosszabb, úgy állították be Jehovát, mint aki kegyetlen, sőt gonosz Isten.

 Nem csoda, hogy Jehova nagy áldozatot kér ezektől az emberektől. Hét bikát és hét kost kell feláldozniuk, ami nagyon nagy érték. Ezt bizonyítja, hogy később a mózesi törvény előírta, hogyha a főpap olyan bűnt követ el, amivel az egész népet vétkessé teszi, akkor egy bikát kell feláldoznia (3Mózes 4:3). A mózesi törvény idején ez volt a legértékesebb állat, amit feláldozhattak az emberek. És ez még nem minden! Jehova azt mondja, hogy csak akkor fogadja el Jób vádlóinak az áldozatát, ha Jób előbb imádkozik értük (Jób 42:8). d Milyen jóleshet Jóbnak az, hogy Jehova tisztázza őt, és igazságot tesz!

 Jehova biztos abban, hogy Jób megteszi, amit kér tőle, vagyis megbocsát azoknak az embereknek, akik ilyen nagyon megbántották. És Jób nem okoz neki csalódást (Jób 42:9). Az engedelmessége mindennél jobban bizonyította a feddhetetlenségét, hiszen a tettek hangosabban beszélnek a szavaknál. És Jehova nagyon megáldotta Jóbot az engedelmességéért.

 „Jehova nagyon gyöngéd vonzalmú és irgalmas” (Jakab 5:11). Ezt mutatja az is, ahogyan Jóbbal bánt. Mit tett érte? Visszaadta az egészségét. Képzeld el, hogy érezte magát Jób, amikor Elihu jövendölésével összhangban a teste „egészségesebb [lett], mint fiatalkorában”! Újra körbevették a rokonai és a barátai, kifejezték az együttérzésüket, és ajándékokat vittek neki. Jehova kétszer olyan gazdaggá tette, mint amilyen előtte volt. Vajon enyhítette a legnagyobb fájdalmát is, a gyermekei elvesztését? Jóbnak és a feleségének újabb tíz gyermeke született, ami némi vigaszt nyújthatott nekik. És Jehova csoda útján meghosszabbította Jób életét. Még 140 évig élhetett, és megláthatta a leszármazottai negyedik generációját is. „Végül Jób egy hosszú és megelégedést nyújtó élet után” halt meg (Jób 42:10–17). A paradicsomban pedig újra együtt lesz a családjával, szeretett feleségével és az összes gyermekével, azzal a tíz gyermekével is, akiket Sátán elragadott (János 5:28, 29).

 Miért jutalmazta meg Jehova ennyire Jóbot? A Biblia megadja a választ. „Hallottatok Jób kitartásáról” (Jakab 5:11). A legtöbben még elképzelni sem tudjuk, milyen sok megpróbáltatást élt át Jób. Az, hogy a Biblia a kitartás szót használja, arra enged következtetni, hogy Jób nem csupán túlélte a próbáit, hanem mindeközben megőrizte a hitét és a Jehova iránti szeretetét. Nem uralkodott el rajta a harag, és nem keseredett meg, hanem megbocsátott azoknak, akik szántszándékkal megbántották. Sosem adta fel a reménységét, és hűségesen ragaszkodott Jehovához, mert a vele ápolt kapcsolata volt neki a legértékesebb (Jób 27:5).

 Mindannyiunknak ki kell tartanunk. Biztosak lehetünk benne, hogy Sátán minket is megpróbál elcsüggeszteni, mint Jóbot. De ha megőrizzük a hitünket, alázatosak maradunk, készséggel megbocsátunk másoknak, és elhatározzuk, hogy feddhetetlenek maradunk, akkor reménnyel tekinthetünk a jövőbe (Héberek 10:36). Semmi sem bosszantja jobban Sátánt, és semmi sem okoz nagyobb örömet szerető Istenünknek, Jehovának, mint az, ha Jóbhoz hasonlóan hűségesen kitartunk.