EGY jó barátság igazán értékes, és meg kell érte dolgozni. De mit tehetünk, ha veszélybe kerül a barátságunk valakivel? Sokat tanulhatunk olyan bibliai személyek példájából, akik jóban-rosszban kitartottak a barátaik mellett.

Dávidnak, a pásztorból lett királynak több jó barátja is volt. Például biztosan eszünkbe jut Jonatán (1Sám 18:1). De Nátán próféta is a barátai közé tartozott. A Biblia nem részletezi, hogy mikor lettek barátok, ám azt tudjuk, hogy Dávid megbízott benne. Amikor elhatározta, hogy házat épít Jehovának, feltétlenül tudni akarta, mit gondol erről Nátán mint a barátja és mint Jehova prófétája (2Sám 7:2, 3).

Aztán történt valami, ami könnyen tönkretehette volna a barátságukat. Dávid király házasságtörést követett el Betsabéval, majd megölette a nő férjét, Uriást (2Sám 11:2–21). Dávid éveken át hűséges volt Jehovához, és mindig igazságosan járt el. Hogy követhetett el ilyen szörnyűséget ez  az istenfélő király? Nem fogta fel, mennyire súlyos, amit tett? Valóban azt hitte, hogy eltitkolhatja Isten előtt?

Mit tett Nátán? Megvárta, hogy valaki más szembesítse a királyt a bűnével? Elvégre mások is tudtak róla, hogyan rendezte el Dávid, hogy Uriás meghaljon. Miért avatkozzon bele az ügybe, kockára téve ezt a régi barátságot? Igazából ez akár az életébe is kerülhet, hiszen Dávid már képes volt megöletni az ártatlan Uriást.

De Nátán Isten képviselője volt. Tudta, hogy ha nem lép, akkor sem lesz olyan a Dáviddal ápolt barátsága, mint régen. Sőt, a lelkiismerete sem hagyná nyugodni. A barátja, Dávid rossz irányba indult, és ezzel magára haragította Jehovát. Sürgős segítségre volt szüksége, hogy visszatérjen a helyes útra. Ehhez egy valódi barát kellett, és Nátán ilyen barátnak bizonyult. Úgy döntött, hogy az ügyet egy példázattal vezeti be, amely remélhetőleg szíven találja az egykori pásztort. Nátán átadta Dávidnak Isten üzenetét, de olyan módon, hogy segítsen neki megérteni bűnének a súlyát, és hogy megbánásra indítsa (2Sám 12:1–14).

Tegyük fel, hogy az egyik barátod nyilvánvalóan rossz döntést hoz, vagy súlyos bűnt követ el. Talán úgy érzed, hogy nem tenne jót a kapcsolatotoknak, ha felhívnád rá a figyelmét. Azt pedig lehet, hogy árulásnak gondolod, ha elmondod a bűnét a véneknek, akik segíthetnek neki szellemi értelemben meggyógyulni. Nos, mit fogsz tenni?

Gianni, akit korábban említettünk, így mesél: „Tudtam, hogy valami megváltozott köztünk. Maurizio zárkózott lett. Úgy döntöttem, beszélek vele, bár borzasztóan nehezemre esett. Az járt a fejemben, hogy úgysem tudok neki újat mondani, meg hogy lehet, hogy nagyon rosszul veszi majd. Aztán elmélkedtem azon, amit megtanított nekem a Bibliából, és ez erőt adott, hogy lépjek. Maurizio is segített, amikor nekem volt rá szükségem. Nem akartam elveszíteni a barátomat. Pont azért szántam rá magam, hogy beszéljek vele, mert őszintén aggódtam miatta.”

Maurizio ezt így élte meg: „Gianni nyíltan beszélt velem, és igaza volt. Tudtam, hogy nem ő vagy Jehova a hibás a rossz döntéseim következményeiért. Elfogadtam a fegyelmezést, és idővel újra megerősödött a hitem.”

Mások is voltak, akik hűségesen kitartottak Dávid mellett a nehézségek idején. Ilyen személy volt Húsai, akiről a Biblia azt írja, hogy „Dávid társa” volt (2Sám 16:16; 1Krón 27:33). Talán udvari tisztviselő volt, de egyben a király barátja is, aki időnként bizalmi feladatokat teljesített.

Amikor Dávid fia, Absolon az apja trónjára tört, sok izraelita az ő oldalára állt, de Húsai nem volt köztük. Ő a menekülő Dáviddal tartott. A király össze volt törve, hiszen a fia árulásához mások is csatlakoztak, akikben megbízott. Húsai azonban hűséges maradt hozzá, és készségesen elvállalt egy életveszélyes küldetést, hogy meghiúsítsa az összeesküvést. Ezt nem csupán kötelességtudatból tette. Igaz barát volt (2Sám 15:13–17, 32–37; 16:15–17:16).

Milyen jó látni, hogy Jehova szolgái nem csak azért ápolnak szoros kapcsolatot egymással, mert a gyülekezeti feladataik ezt kívánják meg tőlük. Ahogyan egymással bánnak, az olyan, mintha ezt mondanák: „Nem azért vagyok a barátod, mert annak kell lennem, hanem mert fontos vagy nekem.”

Ezt Federico is tapasztalta, akinek a barátja, Antonio segített túljutni egy valódi  mélyponton. Ezt mondja: „Amikor Antonio a gyülekezetünk területére költözött, hamar összebarátkoztunk. Mindketten kisegítőszolgák voltunk, és jól együtt tudtunk működni. Nem sokkal később kinevezték vénnek. Nemcsak a barátom volt, hanem a példaképem is.” Később Federico helytelenséget követett el. Bár azonnal segítséget kért, már nem szolgálhatott úttörőként és kisegítőszolgaként. Mit tett ekkor Antonio?

Federico ezt meséli: „Antonio mélyen átérezte a fájdalmamat. Mindent megtett, hogy támogasson érzelmileg. Szívén viselte a szellemi gyógyulásomat, és soha nem fordított hátat nekem. A bátorítása segített, hogy ne adjam fel, és hogy megerősítsem a hitem.” Antonio így idézi fel ezt az időszakot: „Több időt töltöttem Federicóval. Szerettem volna, ha bármiről nyíltan tud beszélni velem, még a fájdalmáról is.” Federico idővel visszanyerte az egyensúlyát, és később újra kinevezték úttörőnek és kisegítőszolgának. Antonio most így beszél az érzéseiről: „Noha már nem egy gyülekezetben szolgálunk, a barátságunk szorosabb, mint valaha.”

Hogy esne, ha az egyik legjobb barátod cserben hagyna pont akkor, amikor a leginkább szükséged van rá? Nem sok minden okozhat ennél nagyobb csalódást. Képes lennél megbocsátani? És lehet-e még valamikor újra olyan szoros a kapcsolatotok, mint régen?

Gondolj csak bele, min ment keresztül Jézus közvetlenül a halála előtt. Hosszú időt töltött együtt a hűséges apostolaival, és különleges kötelék alakult ki köztük. Joggal hívta őket a barátainak (Ján 15:15). De mi történt, amikor Jézust letartóztatták? Az apostolok elmenekültek. Péter pedig, aki azt hangoztatta, hogy sohasem hagyná el az Urát, még aznap éjjel letagadta, hogy ismeri őt (Máté 26:31–33, 56, 69–75).

 Jézus tudta, hogy végül egyedül kell majd helytállnia, de bőven lett volna rá oka, hogy csalódott legyen, vagy akár megsértődjön. Ennek ellenére, amikor néhány nappal a feltámadása után beszélgetett a tanítványaival, egy szóval sem célzott arra, hogy megbántották volna, vagy hogy neheztelne rájuk. Nem gondolta úgy, hogy fel kellene sorolnia a tanítványai hiányosságait, megemlítve a letartóztatásakor történteket.

Épp ellenkezőleg, Jézus megnyugtatta Pétert és a többi apostolt. Azzal bizonyította, hogy továbbra is bízik bennük, hogy útmutatást adott nekik a történelem legfontosabb oktatómunkájának az elindításához. Jézus még mindig a barátainak tartotta őket, és a szeretete mély benyomást tett rájuk. Minden erejükkel azon voltak, hogy többé ne okozzanak csalódást az Uruknak. Eleget tettek a megbízatásnak, amelyet adott nekik (Csel 1:8; Kol 1:23).

Egy testvérnő, Elvira élénken emlékszik rá, amikor megbántotta a barátnőjét, Giulianát. Ezt mondja: „Szörnyen éreztem magam, amikor elmondta, hogy mekkora fájdalmat okoztam neki. Minden oka megvolt rá, hogy dühös legyen. De az döbbentett meg leginkább, hogy ő értem aggódott, és amiatt, hogy mi lesz a következménye a viselkedésemnek. Soha nem felejtem el, hogy nem arra összpontosított, amivel megbántottam, hanem arra, hogy magamnak milyen kárt okozok. Megköszöntem Jehovának, hogy olyan barátom lehet, aki fontosabbnak tartja az én érdekeimet, mint a saját érzéseit.”

Szóval, mit jelent valódi barátnak lenni a nehéz időkben? Egy igaz barát kész kedvesen, de őszintén helyreigazítani a másikat, amikor szükséges. Hűségesnek bizonyul a próbák során, mint Nátán és Húsai, és készségesen megbocsát, mint Jézus. Te ilyen barát vagy?