Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

HUSZADIK FEJEZET

Hitt Jézusban

Hitt Jézusban

1. Milyen érzések emésztik Mártát?

MÁRTA szüntelen a testvére sírját látja maga előtt, a barlangot, melynek bejáratát egy nagy kővel elzárták. A halál rideg valósága súlyos teherként nehezedik a szívére, még mindig nem tudja elhinni, hogy szeretett testvére, Lázár meghalt. Az elmúlt négy nap eseményei összemosódnak benne, csak sír, és fogadja a részvétet nyilvánító látogatókat.

2–3. a) Milyen hatással van Mártára a Jézussal való találkozás? b) Mit mutatnak Mártáról a szavai?

2 Jézus, akit Lázár mindenkinél jobban kedvelt, most érkezik meg a hegyoldalon fekvő Betánia határába. Mivel Jézus az egyetlen ember a földön, aki segíthetett volna Lázáron, Mártát kétségkívül felkavarja a találkozás. Ugyanakkor Jézus jelenléte vigaszt is nyújt neki. Csupán néhány percet tölt vele, de kedvessége és őszinte együttérzése mint mindig, most is erőt önt belé. Jézus a feltámadásba vetett hitre tereli Márta gondolatait. Beszélgetésük során hangzik el Márta egyik legfontosabb kijelentése. Ezt mondja Jézusnak: „elhittem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, az, aki eljön a világba” (Ján 11:27).

3 Szavaiból jól látszik, milyen rendkívüli a hite. Bár a Bibliából nem sokat tudunk meg Mártáról, mégis sokat tanulhatunk tőle, példája segíthet megerősíteni a hitünket. Ezért most nézzük meg azt a történetet, melyben a Biblia először említi Mártát.

„Sok minden miatt aggódsz és nyugtalankodsz”

4. Mi volt a különös Márta családjában, és milyen volt a kapcsolatuk Jézussal?

4 Hónapokkal korábban, amikor Lázár még jó egészségnek örvendett, a testvéreivel arra készült, hogy betániai otthonában vendégül lássa Jézus Krisztust, a valaha élt legjelentősebb embert. A három testvér, Lázár, Márta és Mária együtt laktak, ami abban az időben nem volt megszokott. Egyes kutatók úgy vélik, hogy Márta volt a legidősebb, mert ő volt a háziasszony, és hármuk közül többször is őt említik elsőként (Ján 11:5). Nem tudjuk, hogy bármelyikük is kötött-e valaha házasságot, az viszont biztos, hogy Jézus közeli barátai voltak. Amikor Jézus Júdeában prédikált, náluk szállt meg. Mivel az emberek ezen a vidéken ellenségesen és gyűlölködve fogadták, kétségtelenül nagyon hálás volt Lázárnak, Mártának és Máriának, hogy békés otthonukban, kedves barátok közt pihenhet meg.

5–6. a) Hogyan készült Márta Jézus látogatására? b) Mit tett Mária, amikor Jézus megérkezett?

5 Márta sokat fáradozott, hogy a házuk kényelmes és otthonos legyen. Dolgos, szorgalmas asszony lévén állandóan sürgött-forgott. Jézus érkezésére is lelkesen készült. Többfogásos étkezést tervezett különleges vendégének és az esetleges útitársainak. Akkoriban a vendégszeretetet nagyon fontosnak tartották. A vendéget csókkal köszöntötték, levették a saruját, megmosták a lábát, és frissítő, illatos olajat öntöttek a fejére. (Olvassátok fel: Lukács 7:44–47.) Mindent megtettek, hogy a vendég szállása és ellátása kifogástalan legyen.

6 Mártának és Máriának sok tennivalója volt a vendégek érkezéséig. Mária, akiről általában azt gondolják, hogy finomabb lelkű volt, és többet szeretett elmélkedni, mint a nővére, biztosan segített az előkészületekben. De amikor Jézus megérkezett, magára hagyta Mártát. Jézus úgy látta, ez a vendégség jó lehetőséget kínál arra, hogy tanítsa a jelenlévőket. A vallási vezetőkkel ellentétben tisztelte a nőket, és örömmel tanította őket Isten királyságáról, üzenetének a fő témájáról. Mária örömmel leült Jézus lábához, és csak úgy itta a szavait.

7–8. Miért lett Márta egyre feszültebb, és hogyan adott hangot az érzéseinek?

7 Nem nehéz elképzelni, mi játszódhatott le Mártában. Mivel rámaradt az ételek készítése és a vendégek kiszolgálása, egyre feszültebb és nyugtalanabb lett. Mit tett, mikor a nagy sürgölődés közepette azt látta, hogy a testvére csak ül, és semmit nem segít neki? Vajon elvörösödött mérgében, hangosan sóhajtozott, vagy szigorú pillantásokat vetett a testvérére? Egyik sem volna meglepő, hiszen egyedül nem tudott minden teendőt ellátni.

8 Egy idő után már nem tudta tovább türtőztetni magát. Félbeszakította Jézust, és így fakadt ki: „Uram, nem számít neked, hogy a testvérem magamra hagyott a felszolgálásban? Mondd hát neki, hogy jöjjön, segítsen nekem” (Luk 10:40). Ezek bizony erőteljes szavak! Arra kérte Jézust, hogy utasítsa rendre Máriát, és mondja meg neki, hogy segítsen a munkában.

9–10. a) Mit válaszolt Jézus Mártának? b) Miért mondhatjuk, hogy Jézus nem tartotta fölöslegesnek Márta fáradozását?

9 Jézus válasza alighanem meglepte Mártát, ahogy sok bibliaolvasó személyt is meglep. Kedvesen így szólt hozzá: „Márta, Márta, sok minden miatt aggódsz és nyugtalankodsz. Pedig kevés dologra van szükség, vagy csak egyre. Mária a maga részéről a jó részt választotta, és nem fogják azt elvenni tőle” (Luk 10:41, 42). Mit akart ezzel mondani Jézus? Talán azt, hogy Márta gondolatai mindig csak a fizikai dolgok körül forogtak? Vagy hogy fölösleges volt ennyi időt fordítania az ízletes ételek elkészítésére?

Noha Márta sokat aggódott a teendők miatt, alázatosan megfogadta a tanácsot

10 Nem, Jézus nem erre utalt. Tudta, hogy Márta szeretetből, jó indítékból fáradozik értük. És nem is arra gondolt, hogy a nagyszabású vendégségek minden esetben elítélendők, hiszen korábban ő maga is örömmel vett részt azon a nagy fogadáson, melyet Máté rendezett (Luk 5:29). Nem a vendéglátással volt gond, hanem Márta fontossági sorrendjével. Az előkészületek annyira lefoglalták, hogy arról, ami a legfontosabb lett volna, teljesen megfeledkezett. Mi volt ez?

Jézus értékelte Márta vendégszeretetét, tudta, hogy jó indítékból fáradozik értük

11–12. Hogyan igazította helyre Jézus Mártát?

11 Jézus, Jehova Isten egyszülött fia azért ment Márta otthonába, hogy az igazságról tanítsa a jelenlévőket. Sem az ízletes ételek, sem az előkészületek nem lehettek fontosabbak ennél. Jézus bizonyára szomorú volt, hogy Márta nem használta ki az alkalmat, hogy erősítse a hitét, de tiszteletben tartotta a döntését. * A testvérét viszont nem kényszeríthette, hogy Mártához hasonlóan lemondjon erről a nagyszerű lehetőségről.

12 „Márta, Márta” – nyugtatta meg Jézus szelíd hangon az aggodalmaskodó háziasszonyt. Majd kedvesen megmondta neki, hogy nem kellene leterhelnie magát a sok teendővel, egy-két fogás is bőven elegendő, különösen, hogy szellemi lakomán vehetnek részt. Ezért hát Jézus semmiképp sem veszi el Máriától „a jó részt”, nem marasztalja el azért, mert leült, hogy hallgassa őt.

13. Mit tanulhatunk abból, amit Jézus Mártának mondott?

13 Sokat tanulhatunk ebből a történetből. Megérthetjük belőle, hogy a hitünk és a Jehovával ápolt kapcsolatunk erősítésének mindig az első helyen kell maradnia (Máté 5:3). Miközben igyekszünk mi is olyan nagylelkűek és vendégszeretőek lenni, mint Márta, ne aggódjunk és nyugtalankodjunk túlzottan a vendéglátással járó teendők miatt. Gondoljunk arra, hogy elsősorban azért töltünk időt a hittársainkkal, hogy kölcsönösen bátorítsuk egymást, vagyis hogy „szellemi ajándékot” adjunk egymásnak, nem pedig azért, hogy pazar ételeket készítsünk és fogyasszunk. (Olvassátok fel: Róma 1:11, 12.) Egy ilyen alkalom akkor is építő tud lenni, ha egyszerű étellel kínáljuk meg a vendégeinket.

Visszakapta szeretett testvérét

14. Miért lehetünk biztosak abban, hogy Márta megfogadta a helyreigazítást?

14 Vajon Márta megfogadta Jézus kedves tanácsát, és tanult belőle? Nem kell találgatnunk. Annak az izgalmas beszámolónak az elején, melyet János apostol jegyzett fel Márta fivéréről, ezt olvashatjuk: „Jézus pedig szerette Mártát és ennek nővérét és Lázárt” (Ján 11:5). Hónapok teltek el Jézusnak az előbb említett betániai látogatása óta. Nyilvánvaló, hogy Márta nem sértődött meg, és nem neheztelt Jézusra, hanem megfogadta szeretetteljes tanácsát. Ebben is kiváló példa a számunkra, hiszen időnként mindannyiunknak szüksége van helyreigazításra.

15–16. a) Mit tett Márta, amikor Lázár megbetegedett? b) Miért kellett csalódnia Mártának és Máriának?

15 Amikor Lázár megbetegedett, Márta kétségkívül fáradhatatlanul ápolta. Mindent megtett, hogy meggyógyuljon, és hogy enyhítse a fájdalmát. Lázár azonban egyre betegebb lett. Márta és Mária éjjel-nappal mellette voltak. Mártában a fivére meggyötört arca láttán biztosan felidéződtek azok az örömteli és szomorú pillanatok, melyeket közösen éltek át az évek során.

16 Amikor Márta és Mária látták, hogy nem tehetnek többet Lázárért, üzenetet küldtek Jézusnak. Jézus, aki mintegy kétnapi útra prédikált Betániától, ezt a rövid üzenetet kapta: „Uram, íme, akihez vonzódsz, beteg” (Ján 11:1, 3). Márta és Mária tudták, hogy Jézus szereti a testvérüket, és hittek benne, hogy mindent meg fog tenni, amit csak tud, hogy segítsen rajta. Valószínűleg abban bíztak, hogy Jézus még időben megérkezik. De csalódniuk kellett, Lázár meghalt.

17. Miért keseredett el Márta, és mit tett, amikor meghallotta, hogy Jézus Betánia közelébe ért?

17 Mártát és Máriát nagyon lesújtotta a fivérük halála. Megszervezték a temetést, és fogadták a Betániából és környékéről érkező sok-sok látogatót, de Jézusról még mindig semmi hírt nem kaptak. Az idő múlásával Márta egyre jobban elkeseredett, nem értette, mi történhetett Jézussal. Végül, négy nappal Lázár halála után, Jézus a falu közelébe ért. Mikor Márta meghallotta a hírt, mélységes szomorúsága ellenére azonnal Jézus elé sietett. Annyira izgatott lett, hogy Máriának nem is szólt semmit. (Olvassátok fel: János 11:18–20.)

18–19. Miben hisz Márta, és miért rendkívüli a hite?

18 Amikor Márta megpillantja Urát, nem bírja tovább magában tartani az érzéseit: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Őt is, és Máriát is napok óta nyomasztja ez a gondolat. Ám Márta nem veszítette el a hitét és a reményét. Így szól Jézushoz: „De . . . tudom, hogy amit csak kérsz az Istentől, megadja neked”. Jézus, hogy megerősítse Márta hitét, ezt mondja neki: „Feltámad a testvéred” (Ján 11:21–23).

19 Márta azt gondolja, hogy Jézus a jövőbeli feltámadásról beszél, ezért ezt mondja: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon” (Ján 11:24). Rendkívüli, milyen szilárdan hisz ebben a tanításban. Noha az ihletett szent iratok egyértelműen kijelentik, hogy lesz feltámadás, a szadduceusoknak nevezett zsidó vallási vezetők nem hisznek benne (Dán 12:13; Márk 12:18). Márta azonban tudja, hogy Jézus beszélt az embereknek a feltámadás reménységéről, és hogy több embert fel is támasztott a halálból, bár egyikük sem volt olyan régóta halott, mint Lázár. Azt viszont nem is sejti, mi fog történni ezután.

20. Mit jelentenek Jézus és Márta szavai, melyeket a János 11:25–27-ben jegyeztek fel?

20 Jézus felejthetetlen kijelentést tesz: „Én vagyok a feltámadás és az élet.” Igen, Jehova Isten hatalmat adott a fiának, hogy a jövőben a földön mindenütt feltámassza a halottakat. Jézus ezt kérdezi Mártától: „Hiszed-e ezt?” Márta ezután mondja Jézusnak a fejezet elején említett szavakat. Hisz abban, hogy Jézus a Krisztus, vagyis a Messiás, hogy ő Jehova Isten fia, akinek az eljövetelét a próféták megjövendölték (Ján 5:28, 29; olvassátok fel: János 11:25–27).

21–22. a) Milyen hatással van Jézusra a gyászolók fájdalma? b) Meséld el Lázár feltámadását!

21 Vajon Jehova Isten és a fia, Jézus Krisztus megjutalmazza azt, akinek ilyen hite van? A történet folytatásából világosan kiderül. Márta visszasiet a testvéréhez. Amikor Jézus találkozik Máriával és a többi gyászolóval, nagyon elszomorodik, fájdalmuk láttán mélységesen megrendül. Nem rejti el az érzéseit, könnyekre fakad. Mikor a sírhoz érnek, azt mondja az embereknek, hogy görgessék el a követ a bejárattól (Ján 11:28–39).

22 Ám a mindig gyakorlatias Márta tiltakozni kezd, azt mondja Jézusnak, hogy a holttestnek már biztosan szaga van, mivel Lázár négy napja halott. Jézus azonban erre emlékezteti: „Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, látni fogod az Isten dicsőségét?” Mártának van hite, így megláthatja Jehova Isten dicsőségét. Jehova hatalmat ad a fiának, hogy feltámassza Lázárt. Ami ekkor történik, az minden bizonnyal örök emlék marad Mártának. Miután Jézus azt kiáltja, hogy „Lázár, jöjj ki!”, a barlangból halk nesz szűrődik ki. A halotti pólyába tekert Lázár felkel, és lassan a barlang bejáratához lépeget. Jézus azt mondja a körülötte lévő embereknek, hogy oldozzák ki Lázárt, Márta és Mária pedig önfeledten ölelik magukhoz fivérüket. (Olvassátok fel: János 11:40–44.) Márta szomorúsága egyszeriben a múlté lesz.

Mivel Márta hitt Jézusban, jutalmul visszakapta a testvérét

23. Mit szeretne tenni Jehova és Jézus, és mit kell tenned neked?

23 Ez a beszámoló rámutat, hogy a feltámadás nem csupán ábránd. Történelmi események igazolják, hogy ez a csodálatos bibliai tanítás igaz (Jób 14:14, 15). Jehova és Jézus örömmel jutalmazzák meg azokat, akiknek erős a hitük, ahogy Mártát, Máriát és Lázárt is megjutalmazták. Ha erős a hited, rád is hasonló áldások várnak.

„Márta felszolgált”

24. Mit említ meg a Biblia utoljára Mártáról?

24 A Bibliában ezután már csak egyszer olvashatunk Mártáról. Egy hét van hátra Jézus haláláig. Mivel Jézus tudja, milyen megpróbáltatások várnak rá, ismét a barátai otthonában száll meg. Betániából gyalog jár át a mintegy három kilométerre fekvő Jeruzsálembe. A hét első felében Jézus és Lázár Simonnál vacsoráznak, aki korábban leprás volt. A Biblia ekkor említi utoljára Mártát. Ezt olvassuk: „Márta felszolgált” (Ján 12:2).

25. Miért áldásos, hogy a gyülekezetekben vannak Mártához hasonló asszonyok?

25 Milyen jellemző kép ez Mártáról! Akárhányszor olvasunk róla a Bibliában, mindig másokért fáradozik. Milyen jó, hogy Krisztus követőinek modern kori gyülekezeteiben is vannak Mártához hasonló, szorgalmas, nagylelkű asszonyok, akiket a Jehovába vetett hitük arra indít, hogy szolgálatkészek legyenek. Márta alighanem továbbra is törekedett rá, hogy a hitét tettekkel fejezze ki, és ezt bölcsen tette, hiszen még sok nehézség várt rá.

26. Miben segített Mártának a hite?

26 Néhány nappal később szörnyű fájdalom érte Mártát, elveszítette szeretett Urát, Jézust. Ráadásul azok a gyilkos szándékú, képmutató emberek, akik megölték Jézust, Lázárt is meg akarták ölni, mert a feltámadása miatt sokan hinni kezdtek Jézusban. (Olvassátok fel: János 12:9–11.) A halál végül elszakította Mártát és szeretett testvéreit egymástól. Azt nem tudjuk, hogy mikor és hogyan, egyvalamiben viszont biztosak lehetünk: Mártának a rendkívüli hite erőt adott ahhoz, hogy mindvégig kitartson. Törekedjünk rá, hogy nekünk is olyan hitünk legyen, mint amilyen neki volt!

^ 11. bek. Az első századi zsidó társadalomban a nők általában nem vehettek részt az olyan alkalmakon, amikor híres tanítók Isten Szavát magyarázták, oktatásuk a háziasszonyi teendőkre összpontosult. Márta ezért biztosan furcsának tartotta, hogy nő létére leüljön, és hallgassa, amikor egy tanító beszél.